2013. május 16., csütörtök

Spárgás tojásrántotta


Itt most nem annyira a recept a lényeg, hisz tojásrántottát gondolom már mindenki készített, vagy legalábbis tudja, hogyan kell, aztán ebbe beletenni ezt-azt, szintén nem nagy kunszt. Most inkább a spárga jótékony tulajdonságaira szeretném felhívni a figyelmeteket. Meg kell mondjam, hogy 2 évvel ezelőttig csak hírből ismertem ezt a zöldséget, most viszont már közelebbi viszonyba kerültünk egymással. És én szeretem is, szerintem nagyon finom. Férj persze nem hajlandó megkóstolni se, és ugyanígy Egyeske se. Úgyhogy egy 7köznapi napon, amikor is megcsúsztam az ebédkészítéssel, de már Ketteskének ennie kellett volna, egy spárgás tojásrántottát dobtam össze, és jóízűen elfogyasztottuk. Őbenne ismét nem kellett csalódnom, természetesen megette :-)

SPÁRGA (Forrás)

Zsenge, megvastagodott hajtásai fogyaszthatóak. Színe alapján megkülönböztetünk halványított (halványító, vagy fehér), lila és zöld spárgát.
A növény szárát jól emészthető rostok alkotják. A hajtások A-, B1-, B2-, C- és E-vitaminban, folsavban gazdagok. Zsírtartalma jelentéktelen, nem tartalmaz koleszterint. Sok értékes aminosavat, köztük aszparaginsavat is tartalmaz, kalóriatartalma azonban csekély. Miután a hajtások nagy része, 93-95 százaléka víz, a maradék szárazanyag kevés kalóriát képvisel. 100 gramm spárgába mindössze 20 kalória szorult. Kifejezetten kevés benne a cukor, 100 grammban összesen 4 gramm szénhidrát van.
Tartalmaz kalciumot, foszfort, vasat, sok káliumot, viszont nátriumtartalma alacsony. A nyomelemek közül ónt, szilíciumot, molibdént. A zöld klorofillban gazdag, több benne a C-vitamin és a karotin, mint a halványított változatában, ezért táplálékként is értékesebb.[2]
Emellett a zöldspárga, szemben a halványítottal, tartalmaz 0,03-0,06% rutint és 25 mg protodioscint.[6]

Gyógyhatása

Gyógynövényként több évszázada számon tartják. Elsősorban vízhajtó és vesekő-eltávolító hatása ismert, vízhajtóként áttételesen a szívet tehermentesítve a keringésre is jótékony hatással van. Ugyancsak vízhajtó tulajdonságával van összefüggésben, hogy segíti a szervezet méregtelenítését. Szárított porát fogfájás kezelésére is használták. Kedvezően hat a belső elválasztású mirigyek működésére, és enyhe hashajtó hatású. A nyers spárgalé is egészséges, 4-5 hajtásból zöldségcentrifugával félcsészényi nyerhető. Túlzott fogyasztása nem javasolt köszvényes és veseköves, illetve erre hajlamos emberek részére.[2] Nagyobb mértékben még az érszűkületre is jó hatással van[forrás?]

2 megjegyzés:

  1. Rántottával még nem készítettem spárgát, de lehet hogy holnap ez lesz a reggeli, mert épp most vettem egy köteg zöld spárgát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem Nektek is ízlett ;) Szerintem a spárga felhasználási lehetősége végtelen, végülis miért ne lehetne a rántotta társa, nem? :-)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...