2013. március 4., hétfő

Zelleres burgonya krémleves


Rettentő gyors levest szerettem volna készíteni, ami nem vesz el az időmből többet, mint 10 perc. Ez lett belőle. Még sose csináltam, azt se tudom, hogy a hivatalos verziója ennek milyen is pontosan, időm se volt keresgélni, úgyhogy saját kreációból, a lehető legkevesebb hozzávalóból egy igazán pompás és ízletes ebéd született.

Hozzávalók:
5-6 szem közepes burgonya
1 kis csokor zeller
2 gerezd fokhagyma
1 kis fej vöröshagyma
szerecsendió
2 dl tejszín
húslé
(hiányában nálam víz + vegeta)

A burgonyát meghámozzuk, felkockázzuk. A megmosott zellerrel, a fokhagymával és vöröshagymával együtt annyi vízzel (húslével) feltesszük főni, ami ellepi. Ízesítjük, és a burgonya puhulásáig főzzük. Kevés szerecsendiót szórunk rá, lehúzzuk a tűzről, majd nekiesünk a botmixerrel. Simára pürésítjük az egészet, hozzáöntjük a tejszínt, és újraforraljuk. Pirított kenyérkockákkal, esetleg reszelt sajttal tálaljuk. Jó étvágyat hozzá!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...