2013. március 21., csütörtök

Áfonyás-mascarponés csokitorta Benedek-napra


Ma reggel kisebb "harc" zajlott le az oviba készülődés közben, melynek alapja az volt, hogy B. kijelentette, neki nem elég, hogy csak ma van a névnapja, ő holnap is akarja. Nem igazán tudtam neki elmagyarázni, hogy működik ez (pontosabban nem akarta tudomásul venni), úgyhogy ő rendesen bevágta a durcát, így elég nehezen sikerült összekészülnünk az oviba. Azért mókás volt :) - így utólag :-D
Apának 2 napja sütöttünk tortát a névnapjára, így most B. is leadta a rendelést. Pontos utasítást nem adott, először kért olyat, amit apának is csináltunk, csak marcipán nélkül. Ez vicces volt, mert a női szeszélyben nincs marcipán :-D Aztán epres tortát is emlegetett, de nem volt túl határozott, aminek így utólag örülök, mert nem kaptam epret. Vagyis csak horror áron volt, így azt most kihagytam.
Mivel a mascarponés csokitorta már egyszer (pontosabban kétszer is) sikert aratott, így ehhez a receptemhez nyúltam. Egy ideig vaciláltam, mert Cake-pop gyártásán törtem a fejem, de féltem, hogy függetlenül attól, hogy sikert arat-e, vagy sem, keresni fogja a tortát. Úgyhogy két legyet ütve egy csapásra készítettem mindkettőt :) A tésztát egy tepsiben megsütöttem, kivágtam a tortához az alapot, a maradék "leesett" részekből meg elkészültek a sütinyalókák, amit a következő bejegyzésben közzé fogok tenni.

A torta alapjához a receptet ITT találjátok. A módosítás annyi, hogy liszt helyett őrölt mandulát használtam, így gluténmentes lett a torta.
A kisült tésztából kivágtam a legkisebb tortaformám körvonala alapján a tortaalapot. Ezt megkentem 1,5 ek porcukorral elkevert mascarponéval (25 dkg), rákanalaztam az Erdélyből nyáron hozott áfonyalekvár utolsó üvegének utolsó cseppjeit, és egy villával összekuszáltam. Várja sorsát, hogy elfogyasszuk...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...