Igen csúnya napokat élünk így július végén, az embernek semmi nyár-érzete, és egyelőre nem is reménykedünk benne, hogy valaha még kisüt a nap. Így nehezebben veszem rá én is magam, hogy kimozduljunk a lakásból, és talán több idő jut a konyhában 1-1 darab újdonság megsütéséhez. TücsökBogár blogján találtam ezt a receptet, Őt is a rossz idő ihlette meg a kelt tészta készítésére. Az érzés pedig ragályos, főleg ha ilyen iszonyú jól néz ki valami :) A kalácsnak akkora sikere lett, hogy a 7végén 2 db is készült belőle, és nyugodtan mondhatom, hogy nem egy tartós darab. Az elsőt nehéz lett volna fotóznom, mert még ki se hűlt és már szeleteltem, így összenyomódott, és a csoki a késre ragadva kicsit "maszatossá" tette a szeleteket. Ráadásként a sütőformám se volt épp az ideális méretű. Be kell szerezzek valami kenyérsütő formát, ami nagyobb a püspökkenyérnél. Én ugyanis azzal próbálkoztam elsőként. Nem mondom hogy rossz lett, de a tészta túl magasra kelt, nehéz volt lekenni. A vasárnapi (amit lentebb prezentálok) már kuglóf formába került, de ez se lett a legtökéletesebb, mert vékonyabbra kellett nyújtsam a tésztát, hogy bele tudjam tekerni, és picit megrepedt. De ez senkit se tántorítson el a dologtól!!!! Mert nem folyt ki, és ahogy hűlt, a csoki is összeállt, tehát szépen szeletelhető kalács lesz a végeredmény. De akkor jöjjön a recept, amin nem változtattam semmit, csupán a hőfokon. Itt azért figyeljen mindenki, mert sütő függő. Én már rájöttem más kalács sütése közben, hogy a 200 fokos sütés nálam nem válik be, mert megég a kalács. Úgyhogy csak óvatosan. De az eredeti recept ezt a hőmérsékletet írja elő. Ami még szintén fontos, hogy tökéletes recept, ha a fagyasztóban van pár felesleges tojásfehérjénk.
Hozzávalók
Tésztához: 45 dkg liszt, 2,5 dkg élesztő, 10 dkg cukor, 2 dl tej, 1 ek olaj, 3 tojásfehérje, kenéshez 1 tojás sárgája
Krémhez: 10 dkg vaj, 2 ek. kakaópor, 1 cs. csokoládés pudingpor (főzős), 12,5 dkg cukor, 2,5 dl tej
Ez nagyon szép lett! Örülök, hogy ilyen sikere volt. Nálunk is visszatérő vendég lesz minden bizonnyal. :)
VálaszTörlésKöszönöm, aranyos vagy! :) Én még csak kezdő, próbálkozó sütögető vagyok, de egyre lelkesebb, és az utóbbi időben ez Neked köszönhető, még ha nem is kerül fel minden a blogomra, mert folyamatos időhiányban szenvedek :))) De rengeteg recepted vár még kipróbálásra!!! Szép napot!
VálaszTörlésSzia. Ezt a receptet én is ismerem.Annyi külömbséggel,hogy a krém adag nekem dupla, a megadott tészta mennyiséghez,ìgy négy fele osztom a tésztàt. Nàlunk is kedvenc.
VálaszTörlés